Erdő, erdő, kerek erdő,
Madár lakja, madár kettő,
Kék a lába, zöld a szárnya,
Piros a rózsám orcája.

Olyan piros, mint a vér,
Tőlem folyton csókot kér,
De én bizony nem adok,
Inkább jól megátkozom.

Kilenc fia néma legyen,
A tizedik leány legyen,
Az is olyan csalfa legyen,
Ország - világ híre legyen.

Szeress, szeress, de nézd meg kit,
Mer’ a szerelem megvakít,
Engemet is megvakított,
Örökre megszomorított.

Kinek nem jó itt lenn lakni,
Menjen mennyországba lakni,
Építsen az égre házat,
Ott nem éri semmi bánat.

Építsen az ég szélére,
ott nem éri semmiféle,
Építsen az égre házat,
Ott nem éri semmi bánat.

Kinek nincsen szeretője,
Menjen ki a zöld erdőbe,
Írja fel egy falevélre,
Néki nincsen szeretője.

Verd meg Isten azt a helyet
Ahol az én rózsám termett.
Ne teremhessen több rózsát,
Bús szívem szomorítóját.

Nézd meg rózsám, mit mutatok,
Milyen szép lányt táncoltatok.
Egyenesebb a nádszálnál,
Szebb a csokros ibolyánál.