Fekete ég sötétjében mennydörgés zúg, villámok cikáznak.
Szeles, hideg őszi zápor rázza, tépi a régi kis házat.
Oda benn egy legény zokog, sír így dühöng, te átkozott mennydörgés.
Ne hallják, hogy kit siratok mosd el szemem kiáradó könnyét.

Hogyha reggel felkel a nap elcsitul a vihar és a bánat.
Úgy lépek ki az utcára, hogy lelkemben újra remény támad.
/:Végig megyek a főutcán, bekiálltok asszonynak, leánynak.
Hogy én már többé nem siratlak, csak minden nap meghalok utánad.:/