Mikor két szív összedobban az angyalok örülnek az égben.
Kinyílnak a piros rózsák amennyország virágoskertjében.
Összekötik a két szívet, mind a kettőt ledobják a földre.
Nézik, nézik a magasról, hogy az úton melyik törik széjjel.

Valakinek a szívével az enyém is összedobbant régen.
Hej, de akkor hideg tél volt, piros rózsák nem nyíltak az égben.
/:A földre is úgy indult el rózsák nélkül, töviseken járva.
Az én árva kis szívemnek még az úton elveszett a párja.:/

Akinek a szíve sajog a kesergő, bús hegedű szóra.
Aki vágyik egy megértő, boldogító, tiszta fehér csókra.
Álomtalan éjszakákba a világot szomorúan járja.
Nótás lelkű, igaz ember nem való a mostani világba.
Réges-régen mi is vágytunk egy-egy tiszta boldogító csókra.
A lelkünk is felzokogott a kesergő, bús hegedű szóra.
Madárdalos ébredéssel vártunk egy szebb hajnalhasadásra.
Nótás szívű igaz ember nem való a mostani világba.
Madárdalos csicsergéssel vártunk egy szebb hajnalhasadásra.
Nótás szívű igaz ember nem való a mostani világba.