Most hullatja az akác a fehér fürtös virágát,
Most csinálják a galambom esküvői ruháját!
||:Most csinálják abból a szép, világoskék selyemből,
Ha ránézek, kicsordul az árva könny a szememből!:||

Vettem kendőt, selyemkendőt, jaj, de hosszú a rojtja,
Odaadtam a babámnak aranygyűrű árában!
||:De az anyja lebeszélte, ne szeressen engemet,
Adja vissza a jegykendőt, csalja meg a szívemet!:||

Rég megmondtam, barna kislány, ne vedd fel a ruhádat,
Mert ha téged abban látlak, megöl engem a bánat!
||:Mikor téged abban látlak a templomban esküdni,
Engemet majd akkor fognak a mély sírba letenni!:||

Kétfelé vált a mi utunk, semmi közünk egymáshoz,
Találok én hű szeretőt de ez néked fájjon!
||:Megmutatom a világnak, a szívemből kizárlak,
Tévedsz, ha tán arra gondolsz, hogy én sírok utánad!:||

Zsebkendőmnek négy sarkában benne van a monogram,
Míg nem tartottam szeretőt, sokkal boldogabb voltam!
||:De mióta hallgatok egy barna kislány szavára,
Olyan vagyok, mint egy madár kalitkába bezárva!:||

Állj meg kislány, barna kislány, mit viszel a kosárban,
Mi van a te bús szívedbe, olyan mélyen bezárva?
||:Az van az én bús szívemben olyan mélyre bezárva,
Zöldre festett kalitkámnak magam vagyok a rabja!:||