Messze messze távol
Van egy fogoly-tábor
Valahol a Bajkál-tó tövén

Nagy szomorúságban
A hadifogságban
Búslakodik két magyar vitéz

Az egyik felsóhajt
A másik feljajgat
Bajtárs a fogságot nem bírom

Nem való ez élet
Alföldi legénynek
Meg is halok tán holnapután

Nem élek sokáig
Nem érek hazáig
Rád hagyom a testamentumot

Van nekem egy cifra szűröm
Meg egy jó subám
Van nekem egy szépen szóló
Fűzfa-furulyám
A furulya legyen tiéd
Fújd el rajta hát
Hogy a hadifogságban egy katona meghalt

Meggyfa-nyelű fokosomat öcsémre hagyom
A karikás ostoromat Nagy Pálnak adom
A ládámban majd találsz majd egy cifra jegykendőt
Add vissza az Iluskámnak Isten áldja őt

Odahaza már virul a határ
Nyíladoznak az orgonák
Ilyenkor a rét csupa margarét
Mámorosak az éjszakák

Hazamennék ha egyszer is üzenne még
Kivel én oly boldog lehetnék
De ő nem is ír mert hiszen egy szív megszegte az ígéretét

Zörög az országúton egy szénásszekér
S az asztalon hófehér búzakenyér
A hegyeken átlátok
Várnak a vén Kárpátok
Jaj Istenem, jutok-e még, megyek-e még haza

Muskátlis ablakok engem ne várjatok
Nem megyek többé már felétek én

Hazamennék ha egyszer is üzenne még
Kivel én oly boldog lehetnék
De ő nem is ír mert hiszen egy szív
Megszegte az ígéretét