Istengyermek, kit irgalmad közénk lehozott,
Angyaloknak énekével Néked áldozok.
Terjeszd fölém kezedet, hogy az Istenszeretet
Töltse el ma szívem, lelkem, jászolod tövén.

Bár nem látom gyermekarcod szent vonásait,
Hiszem mégis rendületlen: hogy már te vagy itt.
És mosolygón fölfogod, könnyemet, amit hozok
Ajándékul jászolodnak trónusához én.

Istengyermek, nézd szívemnek forró vágyait:
Boldogságot adni másnak nincs hatalma itt,
Csak Tenéked, Istenem. Ó, ha arcod megjelen
Áldott ostya szent színében, boldog vagyok én.

Betlehemi csillagodat ragyogtasd nekem,
Ki e sötét lelki éjben jászlod’ keresem!
Add hitemnek fényedet, akkor biztosan megyek
S meg nem állok, míg a trónod el nem érem én.

Szentségházad jászolához állok őrnek én,
Hogy ne bántson senki Téged már e földtekén.
Ó ha Téged sértenek, én szívembe rejtelek,
S menedéket adok Néked mindhalálomig.