Lankás Somogynak napja nevelte,
Borral, búzával rokon a lelke.
Szülték és óvják az áldott dombok,
Dúrva tatárhad vérén nem rontott.
Krimi mezőkről tegnap jött át tán
E jó kötésű gyerek?
Ősi imádság buggyan a száján:
Hogy a roszseb egye meg!

Most tudom ám csak, miért oly hetyke!
Mert ez a híres somogyi egyke
Somogyi tőke, fáinos fajta,
Ritka, de drága a termés rajta.
Bár csuda esnék és drága honunkba
Ezer annyi nőtte még!
Nől szaporán lám bezzeg a dúdva!
Hogy a roszseb egye meg!

Taktikát könyvből biz nem tanulta,
Így oszt furkósbot nála a puska
S bicskának nézi a bajonetját,
Vágja a muszkát, akár a répát.
Gránát és golyó útját nem állja,
Se mélység, se meredek
Poklokon által hörgi zihálva:
Hogy a roszseb egye meg!

Pántlika röppen rajta röpködve,
Ámde tarkábban röpköd a kedve.
Hogyha roham van, hej az a torna!
Friss, üde rajtá-t zeng a hegy orma.
Bárki hadának be neki mennék
Hogyha vele mehetek
Híres egy ezred az a negyvennégy
Hogy a roszseb egye meg!